2014. június 21., szombat

24.000 - Ez a világ a létező világok lehető legjobbika



Mottók: 

"Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz." (Márai: Füveskönyv)

"Egy magamfajta fickó próbál minél inkább megtelepedni, és a Mindenható megmutatta, hogy egy perc alatt tönkreteheti a jól berendezett kis életemet. Egy pillanat alatt az utcán találtam magam, fedél nélkül gázoltam a sárban. 
Mert mi egy ház? Egy metafora az elménkre... Lerombolod a régi önmagad, hogy újjászülethess, el kell vesznünk, hogy újjászülethessünk. A Mindeható lerombolta a házamat, és egyben engem is, mondván: "Ne sajnáld, add fel ember! Hajítsd ki a régit, és alkalmazkodj a jelenhez." (Miért éppen Alaszka?)



Arra legalábbis elég jónak tűnik ez a világ, amire kitalálták. Nekünk oskolának. Szabályosan, bukásokkal, osztályismétlésekkel, nagy nekilendülésekkel, zajos diadalokkal, csendes, kitartó szorgalommal... 

Aki sajnálkozik, önmagát sajnálja, mert már benne érzi magát, vagy mert fél, hogy vele is megtörténhet. De mi? Senki nem tud semmit. Olvas, néz, de csak azt látja, amit a saját elméje kivetít.  Így aztán vagy a rémálmai, vagy az ábrándjai megtestesítőjét látja bennem (is). 

Ha ma érne véget az életem, akkor is hálával érne véget. Védőháló nélkül, gazdagon, változatosan éltem, élek most is, széltében-hosszában, mélységében-magasságában nagyot merítve a létezés magunk kreálta poklából és mennyéből. Bármi legyen is a vége, az eszemmel tudom, hogy minden tanítás, é hogy nincsen vége. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hitem erős, és a szívem nem fél. Ám félni egyedül is tudok, ehhez igazán nincs szükségem segítségre.

"A Mester az életről tartott előadást. Egyszer - mondotta - találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Kínából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára - a vesztes ejtőernyő nélkül kiugrott a gépből.
- Borzasztó - szörnyülködtek az elképedt tanítványok.
- Valóban - hagyta helyben a Mester -, de ez tette a játékot izgalmassá.
Később még hozzáfűzte:
- Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára." (Anthony De Mello)


Az a szegény, aki nem érti, mi és miért történik vele. Akinek szüksége van ürügyre, bűnbakokra, aki mindig mást hibáztat, a társát, a főnökét, a kormányt, a gazdasági helyzetet, az anyóst... Enélkül összeomlana én-védő világképe.
Bizonyára közel se mindent, ám elég sokat tudok magamról ahhoz, hogy rásejtsek, mindennek én vagyok az eredője, görgetem az ok-okozat labdáját. Ahogy mindnyájan, magam is tettes meg áldozat vagyok egy személyben. Vállalom a felelősséget. 

Azt azonban nem vállalhatom be, hogy az engem heroizálók elvárásainak, romantikus ábrándjainak megfelelni látsszak. Nem csapom be magamat, sem mást.  Értem, hogy úgy van ez, hogy szeretjük, ha valaki a közelünkben megvalósítja a mi álmainkat, mert kicsit olyan, mintha magunk tettük volna, vagy mert így tovább ábrándozhatunk arról - anélkül, hogy tennénk érte -, egyszer majd nekünk is sikerülhet. Így emelünk rajongott bálványokat a szomszéd fiúból, a bloggerből, az országvezetőből. Becsukott szemmel. Mert a valóságot látni nem akarjuk. 
Emlékszem, mindkét Caminom előtt azok támogattak a legjobban, akik álmaik megvalósítását várták tőlem, s ugyanők fordultak el tőlem végül, mert nem valósíthattam meg azokat. Az én utam az én sorsom szövedékéből fakad, nem idomul mások pozitív vagy negatív elvárásaihoz. 




Törzsutas-kereső vagy.


Balira utazol, 

Hogy megkóstold a szent

Tehénszarból sarjadó lila gombát. 



Mexikóba azért mész, 

Hogy kaktuszbogyókat egyél

Ősi orvosságos emberekkel. 



Ellátogatsz az Amazonaszhoz, 

Hogy fakérget rágcsálj

A primitívekkel.



Elmész Afrikába, 

Hogy varázslókkal 

Spirituális füvet szívj.



Szellemekkel ugarbugrálsz, 
Látod Istent,
Eggyé válasz a világegyetemmel. 

Ram Tzu feltene neked egy kérdést:

Miért váltasz mindig
Oda-vissza jegyet?



Nincs "A"-tervem, így  "B" sem. Van egy Budapest-Barcelona-Lisszabon repülőjegyem. Illetve kettő, mert egy darabon útitársam is lesz. 1300 kilométernyi zarándoklat tanulságai, tapasztalatai állnak rendelkezésemre, úgy hiszem, lesz időm ezeken és minden máson is továbbelmélkedni. 
Sehol nincs dolgom, nem vár senki, de legalább visszatáncolnom sincs hová. A mindent mindenáron kézben tartani, ellenőrizni akarás gőggel kompenzált félelméről írtam már a Guruanalízisben.
A megoldatlanságainkat mindenhová visszük, szembejönnek és ránk köszönnek. 
Haladékot remélve csupán menekülök valami elől, avagy éppen most lépek rá arra az útra, melyre évtizedek sugallataival terelve vagyok? Előbb vagy utóbb ki fog derülni. 



"Szakadék fölött nem illik lebegni. Vagy ugrasz, vagy lógatod a lábadat, esetleg kavicsokat dobálsz bele, vagy segítesz másoknak ugrani, vagy lelöksz másokat... de lebegni nem illik" - mondta nekem nemrég egy okos ember.

Nem tudom, a világ mely tájain, milyen körülmények között fordulok majd elő, lesz-e alkalmam folytatni ezt a blogot. Most csak telefont viszek a hátizsákomban, arról, és  ritka wifivel pedig nehéz tartalmas posztokat írni. Egy-két fotóra, hírt adó aláírásra futja majd. 

15 hónap, 24 ezer letöltés. A Nemzethelyzet 7. című poszt magánéletembe hatoló botrányt, üldözési, zaklatási hullámot kavart, ennél fogva a legolvasottabb az oldalon. A Nemzethelyzet 8.-at meghekkelték. A Bálványaink nyomában kompromittáló videóját zárt körű hozzáférésre korlátozták a Youtube-on. A Csendsziget a Bródy Sándor utcában felkerült egy vipassana-szervezet oldalára, A vágy villamosa hogy, hogy nem, a Tatabányai Jászai Mari Színházéra. A felháborodást nem okozók közül pedig a "Zen" bölcsességek kincsestára-Miért éppen Alaszka? c. írást olvastátok a legtöbben, ez a második a szolgáltató által a blog alján összeállított toplistán. A ti reakcióitokból és az ezekre reagálásaimból sokat tanultam, leginkább arról, hogy legyen szó rajongásról vagy csalódásról,  ne mások ego-tükrén át lássam magamat, elég nekem a sajátommal megbirkózni. Ugyanakkor sok más tanítást is kaptam soraitokból, azokból, amelyekkel nem akartatok tanítani. 

Köszönöm hogy egy darabon útitársak voltunk! Írhatnám, hogy az utolsó kapcsolja le maga után a villanyt, ám ódzkodom a kategorikus kijelentésektől. Mind úton vagyunk. Néha útközben. Hátha megpihenhetünk és találkozhatunk még itt, ott, vagy valahol... Angyalok kísérjék lépteinket.

Jó utat! Bon Voyage! Buen Camino!





Vonatkozó bejegyzések: 
"Zen" bölcsességek kincsesháza - Miért éppen Alaszka? 
Sosem élsz oly teljesen
Camino, ahogy van, és nem ahogyan szeretnénk, hogy legyen
Használati utasítás




2014. június 20., péntek

Liberálkonzervatív



Többször rajtakapom magamat, hogy valahol a mélyben valójában konzervatív vagyok. Olykor ultrakonzervatív. Szenzációként élek meg természetes dolgokat, hogy "ott ült az a minimum Labrisz-aktivistának kinéző nő, aki olyan kedvesen és profin segített az informatikai bénázásaimnál,    most két szekrényméretű, szivárványruhás meleg pasinak magyarázott", no meg  "képzeld, cigány, de kívülről fújja a magyar irodalmat", és a többi. Vak lennék, ha nem látnám magamon, miféle fiókokba szuszakolom az embereket és miért. Erdélyért pedig megszakad a szívem, na igaz, gyanítom, ez is valami régi emlék,  talán Bethlen tündérországa iránti nosztalgia.
Ki tudja, milyen múltbeli tapasztalatok nyomán ebben az inkarnációmban  intellektussal tartom az effajta érzelmekből fakadó megnyilvánulásokat kordában. Meglehetősen jól sikerül az önkontroll,  az engem tizenéve ismerő, liberális, kozmopolita, urbánus barátom - aki még az álmaimat is tudja, mert velem álmodja, és éjszaka néha felébreszt, hogy elmondja, mit álmodunk - rácsodálkozott, mikor ezt a felismerésemet elmeséltem. "Ehhez képest nagyon ügyesen nyitsz a liberalizmus felé." Hehe. Ahhoz képest igazán, hogy akit fiatalon a legjobb barátomnak éreztem, később húsz évig üldögélt a Parlament liberális soraiban, meg ahhoz képest is, hogy több mint negyed századdal ezelőtt gyerek helyett szültem egy liberális pártalapszervezetet, hogy aztán nagyon hamar otthagyjak csapot-papot.
Azt hiszem, ebben a kérdésben is a senki földjén sétálgatok fel s alá, ám mostanában kezdek ráébredni arra, hogy ez jó. E zónából elfogultság nélkül láthatok rá minden oldalra. Remélem, innen már csak feljebb lehet emelkedni.






2014. június 16., hétfő

Mindennapi csodáimból (5.) - Guru az íróasztalnál



Mi, akik abban a bizonyos negyven évben szocializálódtunk, az ügyintézők, hivatalnokok részéről  leginkább - jó esetben - a közönyhöz szoktunk hozzá. Bürokráciával, teendőkkel zsúfolt napjaimban ezért üde szigetként élvezem, ha egy adminisztrátor a legrosszabb helyzetből is elővarázsolja a jót, nyúzott agyamból mosolyt fakaszt. Rácsodálkozom, amikor egy biztonsági őr segítőkész mosollyal terelget a hivatal útvesztőiben, vissza-visszatér hozzám rákérdezni, minden rendben megy-e. Egy másik őrző-védő a postán maga csomagolja át a dobozomat, hogy ingyen tudjam feladni. Nyegle szervizesek között egy, aki végighallgat, a nekem legjobb ötletet adja, neten keresgél hozzá kivitelezőt is, a probléma megoldását tartja szem előtt céglojalitás helyett.  
Megingatja előítéleteimet, ha egy kidobóemberre hajazó, világ császáraként bevonuló, szekrénnyi, kopasz, harmincas szájsebész néhány nappal az elutazás előtt másfél órán át heroikusan küzd a fogam kihúzásával, hogy ne kelljen vágni, mert akkor ugrana az összes repjegyem, én peckelt szájjal kinevetem az arcán is látható erőlködését, ő néha káromkodik a kínlódástól, közben megjegyzi, ha Spanyolországban járok, menjek az El Caminora, még éppen elérem Pamplonában a bikafuttatást is, s ha Portugáliban, akkor Fatimába térjek be, imádkozzak rá, hogy a túloldalról a gyógyszerek lehúzzák a gyulladást, aztán az allergiáimra tekintettel kiagyalja, hogy ezüst-kolloiddal mossa ki a sebet, ahogy az ősi Egyiptomban, én meg arra gondolok, hogy talán a hermetikus filozófiához is ért. Leesett államat igazgatom, ha a huszonéves banki lányka rögtön vágja, mi van velem, és Hamvas Bélával vigasztal... Sziszifuszi küzdelmeim során jól esik megpihennem e szigeteken. 


"Ti eszesek, 
Mesterért
Egy himalájai 
Barlangba
Vagy Thaiföld
Erdeibe
Vonultok. 

Ha kevésbé okosak vagytok, 
Akkor valami kényelmes helyen
Keresitek őt,
Mint például Ashland, Sedona, 
Santa Fe vagy Santa Cruz.

Nem lepődnétek meg,
Ha megtudnátok, 
Hogy ő egész idő alatt
Bankotokban ült, 
Asztala mögött?

Ram Tzu tudja:

Elvárjátok, hogy bölcseitek
Megfelelő egyenruhát viseljenek."

(Úttalan utakon, 52. vers)


Vonatkozó blogbejegyzések:


2014. június 15., vasárnap

Punkosan rockosan cigányos: Gogol Bordelo


Ez aztán a multikulti! 
Ukrán, orosz, belorusz, angol, amerikai, etióp, ecuadori...  No és ki látott már olyat, hogy a táncos-vokalista egy vagány kínai lány legyen? Legalább féltucat énekelt nyelv. Valahonnan kitaszított, valahová bevándorolt fehérek, feketék, sárgák...  és ne feledjem, hogy néhányuk még a cigányságot is magára halmozta. Három éve folyamatosan turnéznak,  a zenekar megjelenése olyan is, mint egy cigánykaraváné. Mindenfajta önkényes szabadságkorlátozás ellen lázadnak. Mégsem destruktív, inkább előre mutató, a szó eredeti - nem agyonkoptatott -  jelentésében közösségi, a sokféleségtől gazdag világzene. 


Na nálunk aztán mutogathat... Vagy mégse olyan reménytelen? Budapest Park, a közönség egyévestől hetvenig (utóbbi pár láthatóan valamely nyitottabb kultúrából keveredett ide), rakodómunkás-szerű figurától az alternatív értelmiségin át a családanyáig. Előttem éppen egy apró kínai lány táncolt a magyar barátjával, mellettem afro-frizurás, angol nyelvű diákok ropták. Egyszóval voltunk ott hidegek, melegek, forrók és langyosak, boci boci tarka. Egy pohár cider, a látvány és a fergeteges hangulat segített, hogy végre nekem is leessen a tantusz, ami- nem lévén punk-rajongó, a szövegből pedig keveset értvén -  a felvételeket hallgatva valahol elakadt. 



A sok kikövetelt ráadás után végül Johny Cash (?) énekelt a szabadságról egy felvételen. Mondom: a szabadságról. Többször jártak már nálunk, de vajon tudják, hogy most hová jöttek? Mindenesetre a bejátszás alatt fent maradtak a színpadon, egészen előrejöttek és biztató, szeretetteli gesztusokat szórtak felénk valahogy úgy, mintha az üzenték volna: "kitartás bajtársak!" 



Hát kitartás, hajrá magyarok, itthon és a nagyvilágban! A karaván tagjai egy klip-balladában  - maguk is emigránsként - üzennek:


A multikulturális nyitottság is fokozható! Tánccipőket érdemes előkészíteni, íme Madonna és a Gogol Bordello:





2014. június 14., szombat

Fehér isten, avagy a hatalom kognitív disszonanciája

Mottó: "Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhes." (Rilke)



Ajánlom. Csak. Mert. Megértéséhez társadalmi, történelmi, lélektani összefüggések ismerete szükséges. No meg erős idegrendszer.
A végén csak látszólagos a hepiend, a tanulság pedig: "le kell menni kutyába", nem fölé hatalmasodni, erőt fitogtatni. Ám az már nyitva marad, mi történik azután, hogy az emberek ismét felállnak. Ugyanis van egy pont, ahonnan már visszafordíthatatlanok a folyamatok. A kutya, amelyik megérezte az emberhús, az ölés ízét, többé nem szelídíthető vissza.


A Cannes-i győzelem után, a bemutató hetében tizenegyen ültünk a moziban, pedig neten még nem látható. Jegyszedő se fárasztotta magát ennyiünkért, bárki bejöhetett volna. Mi naivak pedig online, előre váltottunk jegyet, hogy le ne maradjunk...




Ambivalens, hogy ezt a filmet éppen a jelen hatalmat reprezentáló (egyébként csodaszép, karbantartott, felújított, és közpénzen üzemeltetett) intézményben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be. Igaz, láttunk negyven évig is olyat, hogy valami megértés hiányában átcsusszant a szűk látókörű cenzorok agyán. A hatalom őrei ugyanis ritkán értik az áttételes utalásokat. Vezérünk pedig huszonöt évvel ezelőtt még bizonyára akceptálta volna, ma - ha valami különös okból megnézné - az érdekellentét vélhetően benne is gátolná a felismerést.
Halkan jegyzem csak meg, hogy életem nagy tanítómestere, tizennégy és tizenöt évig társa két "közönséges, utcai korcs" volt.


A sokkhatás után javaslom a közeli Kazincy utcába való betérést. Jómagam a Szimpla Kertben gyógyulgattam. 


Egyébként meg... Isten, áldd meg a magyart!